2007. 12. 01 Kiskunlacháza. MINIRALLY. III.hely
December első napján került megrendezésre a MINIRALLY Autóverseny a Kiskunlacházi reptéren.
A 37 befutott nevezéssel, nem kis nevekkel kezdetét vette a 0 fok körüli hidegben a verseny.
Itt volt a Rallycross és az OSZAK Kupa, jó pár versenyzője is. Köszönet nekik!
Meg is mutatták, hogy itt is nagyon jól tudnak menni.
A több mint húsz különböző típusú autó vágott neki a Gumikat fogyasztó versenynek.
A reptéri beton nagyon jó tapadásról biztosított bennünket, olyannyira, hogy egy sporttárs tetőre is rakta a Clio-ját.
Két edzőkör után három szigorúan mért és nem mínuszólható felfutás következett.
Egy igen technikás és egyben tempós pályát ismerhettünk meg a nap folyamán.
A Kazár Rallysprinten lévő gumikkal itt is megálltuk a helyünket.
Elmondhatjuk, hogy jó volt a gumiválasztásunk!
Az utolsó körre az idő engedett szorításából, így hat fok körüli időben tehettük meg mért körünket.
Meg is lett az eredménye, szinte mindenki megdöntötte saját addigi legjobb idejét.
Összegezve a napot elmondhatom, hogy a navigátorommal nagyon jól szervezett versenyen vettünk részt.
Immár második navigátoros versenyünket tudhatjuk magunk mögött.
Köszönöm Békési Lajosnak a navigálást.
Kategóriánk eredménye:
- Marton Csaba – Juhász Beáta Honda Civic 1. 6 Vti
- Ujházi Béla – Ujházi Ádám Opel Corsa
- Hajósi Miklós – Békési Lajos Suzuki Swift 1. 6 Sport
Képek: http://www.racing.hu/EventPics.aspx?esiID=1000226441&imgID=1000226442
DuEn.hu: http://www.duen.hu/tpl/foto_kep.tpl.php?id=1406&kid=885272 |